A középkori várostól a művészet és kertészet városáig
A mai túra kivezet a Wachau régiójából és a Duna mindkét partján halad. Kremsből, az egyedülállóan szép kulturális és kereskedelmi központból indulunk, ahonnan a Duna menti kerékpárúton Tullnig tekerünk, melyet szokás a művészet és kertészet városának is nevezni. Útközben többek között Altenwörth és Zwentendorf településeit érintjük, mielőtt elérjük az úti célt.
Krems, a borászat, kereskedelem, kultúra és oktatás városa egyetemváros is egyben, mely kiváló fekvéssel rendelkezik: óvárosa a Duna és a Kremstal között terül el, ám még az UNESCO világörökség részét képző Wachauhoz tartozik. A Steiner Tor, Krems 1480-ból származó városi kapuja és jelképe mozgalmas történelmet sejtet, melyről a 16. századból származó polgári házak is tanúskodnak. Ezekben egykoron azok a protestáns kereskedők laktak, akik gazdaggá tették a várost. Sétálhatunk egyet az Obere és Untere Landstraße-n vagy meglátogathatjuk a korai gótikus Gozzoburgot, a műcsarnokot (Kunsthalle) vagy a karikatúramúzeumot (Karikaturenmuseum).
Nem sokkal Krems után már egy másik régióban, a Wagramban haladunk. Itt egymást követik a szőlőültetvények, melyek esetenként szántóföldekbe mennek át. Évmilliók során mosta ki a víz a löszből a napjainkban kellemesen árnyékos szurdokszerű utakat, melyek oly jellemzőek a Wagramra. A löszös talaj az erős, fűszeres borok legjobb előfeltétele, mely nemcsak a zöld, hanem a piros veltelininek is kedvez.
A Weritas vinotékában Kirchberg am Wagramban 50 top-borász 250 bora található meg. Szintén itt nézhetjük meg az Alchemistenparkot vagy az Alchemistenmuseumot, de nincs messze Ruppersthal sem, ahol a Pleyel-Museum vár a látogatókra. Ignaz Joseph Pleyel, a Wagram leghíresebb ifja, elhagyta a romantikus bortermelő települést, hogy 1800 körül Párizsban zeneszerzőként és zongorakészítőként tegyen szert hírnévre. A Wagramot öt különböző tematikus útvonalon fedezhetik fel az érdeklődő bringások.
Végül Tulln városába érünk. Mindjárt a város szélén elhaladunk a GARTEN TULLN mellett, mely egy Európában egyedülálló ökologikus élménykert több mint 60 kertkiállítással és számos egyéb látnivalóval. Az Egon Schiele Museumban, Egon Schiele szülőházában és az Egon Schiele tematikus útvonalon mindent megtudhatunk a világhírű művészről. A tullni Duna sétány nagyon kellemes. Itt könnyen eljuthatunk az egyik látnivalótól a másikig, mint pl. a Tullner Römermuseumhoz, mely a római kori történelmet dolgozza fel.