Wachau a világörökség része
![]() | |
Mint Ausztria legrégebbi kulturális tájegysége Wachaut már 1955-ben természetvédelmi területnek nyilvánították, és 1994-ben kivívta magának az Európai természetvédelmi terület diplomát. 2000. Decemberben pedig az UNESCO Világörökség részévé emelkedett a tájegység. Ezzel a címmel a vidék kulturális hagyományait ismerte el a szervezet. Művészeti alkotások együttese, műalkotások kompozíciója. „Wachau kiemelkedő példája egy olyan, hegyekkel körül ölelt folyóvidéknek, ahol a hosszú történelmi fejlődés anyagi bizonyságai csodára méltó állapotban maradt meg.” Ez áll az UNESCO indoklásában. Ezen kívül a táj magával ragadó látványa is kiemelkedő, és egyben láthatóvá válik a történelem előtti idők folytatólagos szerves fejlődése is. Wachau ezért méltán megérdemli a műalkotások kompozíciója hasonlatot. Kanyargó folyó völgyek, kezdetben szűk szurdok majd egyre kiterebélyesedő völgyek. A kiugró sziklákat, ártéri ligetes erdők váltják fel. A partokon és hegyoldalakon fáradságos munkával kialakított és gondozott napsugaras szőlő teraszok. Közöttük gyümölcsösök, festői helyek, impozáns kolostorok, várak, romok. Pompás panoráma és kilátás, a látogatókat a világ minden részéről ide csalogatja. A Wachau lakossága, férfiak és nők az UNESCO kitüntetésével együtt kötelességet is vállaltak. Wachau értékes és élményekkel teli lakóhely, úgy a helyi emberek, mint a vendégeink számára, ezért annak értékeit meg kell őrizniük, illetve alázatos munkával tovább kell fejleszteni, ez a környék igazi kincse. A maga különleges karakterével és összetéveszthetetlen bájával. További információk a következő címen találhatók: |




weiterempfehlen